Manapság divatosak lettek az olyan mondatok, mint „Ne élj a múltban!”, „Koncentrálj csak a jelenedre!” vagy „Gondolj a jövődre!”. Nem hiszem, hogy bármelyik is létezhet a másik kettő nélkül. Véleményem szerint csak az a társadalom, nép lehet eredményes a jelenben, amely ismeri múltját, s gondol a jövőjére. Jómagam próbálok is úgy élni, hogy minél többet tudjak meg a múltról, éljem meg a jelent, s gondoljak a jövőre is, hiszen utánunk sem az özönvíz jön. Ez az én visszafelé és előre is kiterjesztett Carpe diem-em!
A fentiek érdekében – látogassak éppen Korzikára, Párizsba, vagy Stockholmba – útba kell ejtenem a múzeumokat, meg kell ismernem egy darabkát a város, az ország, a nép múltjából, művészeti alkotásaiból.
Norvégiában, Osloban nagyon tetszett a skanzen, ezért arra gondoltam, hogy Stockholmban sem hagynám ki, hiszen ezen a helyen csöppenhetek a legjobban bele egy korabeli világba.
A Djurgarden sziget már az érkezéskor magával ragadja a látogatót. A villamos – amely itt a kerékpár mellett a legjobb közlekedési eszköz – először a Nordiska Múzeum, extravagáns reneszánsz külsejű épülete előtt áll meg (persze jóval a reneszánsz után épült, de építészetileg megkapó). No, de ide majd később még visszajövünk, először a következő megállónál, a Skanzennél szálltam le.
A világ elsőként, 1891-ben megnyitott szabadtéri múzeumában a séta olyan volt, mintha az időben repülnék visszafelé. A bejáratnál csak ráálltam a mozgólépcsőre s máris egy XIX. századi városkában találtam magam.
Sétálgatva a XIX. században, tanúja lehettem, amint az idős bádogos bácsika éppen kinyitja üzletét, kipakolja a vödröket, a tálakat.
Ebben a skanzenben olyan épületek találhatóak, amelyek egykor az ország különböző pontjain álltak, s a szabadtéri múzeum vásárolta meg és hozatta Stockholmba azokat.
Elballagtam egy fűszerkerttel rendelkező ház mellett,
A skanzen nagyon jó lehetőség egy egész napos kirándulásra gyerekekkel is, hiszen az állatkert mellett található itt Aquarium is, s számos fesztivált rendeznek. Ne hagyjuk ki egy kávé és sütemény erejéig a Stora Gungan éttermet, vagy a piactéren álló sátras étkezőket.
A skanzen után még erőmből tellett a Nordiska Múzeumra, ezért elsétáltam az épület előtt álló obeliszkig, ahol a felirat igen kedvemre való volt: „Ránk virradhat a nap, amikor minden aranyunk kevés lesz ahhoz, hogy képet alkossunk egy elmúlt korszakról.” – Ennél jobban azt hiszem, nem lehet megfogalmazni ennek, s igazából a világ összes múzeumának a célját.
Az épület előcsarnokában Gustav Vasa király monumentális szobra üdvözölt, amely a múzeum valamennyi szintjéről időnként rám köszönt.
Az időközben sétáimhoz csatlakozó férjemmel közösen eveztünk egy másik múzeumba, a Vasa-múzeumba. (Sajnos fotózni nem igazán lehetett az épületben, ezért elnézést kérünk a fotók minőségért.) A város több pontjáról érdeklődéssel figyeltem a Djurgarden sziget parton fekvő épületét, amelynek tetején árbocok törtek utat maguknak. Miért is? Ohh, persze, hiszen a bent lévő hajó nem fért el az épületben. Azért ez így nem teljesen igaz, de jól hangzik, s jól illusztrálja, hogy egy korát meghaladó, rendkívül nagyméretű hajót állítottak ki az épületben.
Utunk során láttuk, hogy itt még napokat lehetne múzeumi sétákkal tölteni, hiszen itt még egy biológiai múzeum, a parton horgonyzó veterán hajók, az ABBA múzeum, a Harisnyás Pippi és társainak múzeuma, a Junibacken, számos Galléria, s a leglátogatottabb képzőművészeti galéria is található. Hagyni kell valamit arra az időre is, ha majd nyugdíjasként itt élünk nyaranta (S hogy miért is? Hát, erről majd az utolsó részben olvashattok!).
Minden újonnan felfedezett országban, városban van egy olyan dolog, amely különösen belopja magát a szívembe. Mostanság, amióta már tanulom is, nemcsak művelem az írás művészetét, még jobban szeretem azokat a helyeket, amelyek egy-egy történethez olyan ötleteket csalnak ki belőlem, amelyekből még bármi lehet. De olyan még soha nem történt Stockholm előtt, hogy egy nyaralás alatt felfedezett múzeumot kétszer nézzek meg.
A Hallwylska Palotába azonban vissza kellett mennem. A tulajdonosok története is megérne már egy novellát, de az épület kétezer évnyi történelmet átfogó gyűjteménye több kötetes albumokat is alkothatna. A palotát, a XIX. század leggazdagabb iparmágnásának lánya, s férje, egy svájci gróf (aki családjának gyökereit egészen a XII. századig vezette vissza) építette. Akkoriban, 1897-ben, Stockholm legmodernebb épületei közzé tartozott.
Ezt tükrözi a nagy szalonban jelenlévő huszonnégy karátos aranydíszítés, az intarziás bútorok és parketta lenyűgöző összhangja, a csaknem 900 kg-os Steinway zongora 1896-ból, s a márvány burkolatok.
Nem hiszem, hogy az összes porcelánra, könyvre, festményre, vagy használati tárgyra emlékszem, de az épület, s szalonjai, szobái ezekkel a tárgyakkal együtt számomra a legkülönlegesebb múzeumi élményt nyújtották.
Ha megemésztetted kedves Olvasó a múzeumi sétákat, akkor itt az ideje, hogy együnk valami nagyon svéd ételt, igyunk egy jó kávét egy fantasztikus süteménnyel körítve. De erről a következő részben essék szó!
Ha tetszett a cikk és szeretnél velem utazni máskor is, akkor kövesd az Élet sója blog Facebook oldalát, ahol bejárjuk az egész világot, s megosztjuk a tapasztalatainkat.
