Hajlamosak vagyunk nem becsülni az apró örömöket, pedig nap, mint nap kellene magunkat meglepni velük. S mindig csak a nagy, kirobbanó, elsöprő, fergeteges dolgokat hajszoljuk. A nagy hajszában azonban elmarad a lényeg, az élet élvezete.
Az elmúlt években próbáltam odafigyelni arra, hogy ne csak valamit együnk, valamit igyunk, vagy valamit nézzünk, hanem az egy picit legyen különleges, nem mindennapi, nem megszokott. Az első változtatást a kávé “szenvedte” el az életünkben. Már nemcsak egy bevásárlóközpont megszokott kávéit vásárolom meg, hanem betérek kávéüzletekbe, ahol kávékülönlegességekre találok. Kikérdezem az eladót, aki szívélyesen elmondja, hogy ennél a kávénál most a csoki íze dominál, ennél pedig a karamell. S valóban, szó szerint befűszerezte az ebéd utáni kávézásainkat egy-egy gyümölcsös, egzotikus, fűszeres kávé.
Évek óta rajongója vagyok Frei Tamás újságírónak, imádtam a Frei dossziét, s persze olvastam könyveit, valamint bejegyzéseit a Facebookon. Elsők között rajongtam a közösségi portálon, amikor a Cafe Frei-hez is lehetett csatlakozni. Nem volt alkalmam megkóstolni a kávéjukat, de mindig elolvastam a legújabb kávékülönlegességet, jöhetett az Ruandából, Tokióból, vagy “csak” Franciaországból.
S akkor jött az élet szele és elsodort néhány napra Székesfehérvárra, ahol a Fő utcán megpillantottam a Cafe Frei legújabb kávézóját. Azonnal be kellett mennem, magammal rángatva férjemet.
Belépésünkkel jegyet váltottunk a VILÁG-ba, a kávék világába, a világ kávéihoz. Hatalmába kerített a frissen pörkölt kávé illata, s a pánik, hogy a sok-sok kávé közül melyiket válasszam. Nincs ésszerű döntés, meg kellene mindet kóstolni, de délután ötkor ez mondhatni lehetetlen. A falon a földrészek kávéi, az olasz, a francia, a latin, az amerikai és az arab kávékonyha. Pörkölési és főzési technikáknak, fűszereknek, gyümölcsöknek, a kakaónak, s a tejnek köszönhetően száznál is több íz és illat.
Döntésem a francia kávékonyhára esett, a Cafe Frei által erre a kategória írt jellemzés illik hozzám: “enyhén édes tejeskávék – Afrika citrusosságával”, s mivel imádom a klasszikus formát, édes habbal, s pici egzotikummal, jöhetett a marokkói tejeskávé, a marocchino.
Férjem döntése is jól jellemezte őt, nem dohányzik, de egy még feltáratlan ok miatt vonzódik a szivarokhoz. Így ő a latin kávékonyhába hívta meg önmagát, s választotta a nicaraguai dohánykávét. “Füstös és sűrű latin világba repít ez a kreáció” – mondják a Cafe Frei-nél.
A teraszon ülni és várni, várni, várni, miért is? Mert egy jó kávé elkészítéséhez idő kell, s mert az idő arra is jó, hogy kicsit megnyugodjunk, elkezdjük a beszélgetést, s amikor kiérkezik a kávé, már nyitottak legyünk zamatára. Ez az élet olyan öröme, amelyet minden nap élvezhetünk, ha nem egy megszokott, “bedobok egy kávét” filozófiát követünk.
S akkor az asztalunkon termett Marokkó és Nicaragua illata, a kávé ízében először éreztem a világ sokszínűségét. Percekig csak ültünk, s örültünk, hogy ízlelőbimbóink kiragadnak a hétköznapokból és ismeretlen tájakra repítenek.
Székesfehérvár csak napok múltán engedett el bennünket, így volt még alkalmunk betérni a Cafe Freibe és kipróbálni a Mississippi gesztenyekávéját és az azték chili-espressot.
Ki nem találnátok, hogy én, a nő ittam a gesztenyéset, s férjem, a férfi a chiliset!
Nos, igen, azt hiszem a gesztenye az olyan családias, varázslatos, krémes, míg a chili “nem csíp, de éle van”, olyan férfias!
Második látogatásunkkor a Cafe Freinél már a visszatérés a hétköznapokba ott lebegett a szemünk előtt. Ho-ho, azért a hétköznapokat is megfűszerezhetjük ám, hiszen vihetünk haza is a kávékülönlegességekből, s akkor újabb pánik, hogy vajon melyiket? Gondolni kell az elkészítésre is, hiszen itt a főzés technikája is döntő. Nemcsak beleborítom a gépbe és lefolyik majd magától. Szeretjük a kihívásokat, ezért bevállaltunk egy római mogyorókávét, amely a csomagolás leírása szerint nagynyomású kávéfőzőben nem főzhető, s két csodás összetevője van: a közép-amerikai arabica kávé és a Róma közelében, Viterbo tartományban érlelt mogyoró. Tejjel és barna cukorral felszolgálva a vasárnapi ebéd után már hetek óta élvezzük, ahogyan átjárja a mogyoró selymes illata a lakást, majd a kávén keresztül lelkünket is megnyugtatja. A reggelikhez persze valamivel erősebb kávéra esett a választásunk, az indiai Malabar-ra, amelyet a Cafe Frei a monszuneső kávéjának hív. A leszedett kávészemeket a monszuneső párás, szeles levegőjében érlelik – írja a kávé csomagolásán Frei Tamás.
Köszönjük Neked Tamás, hogy lehetővé teszed ezeknek a kávéknak a megkóstolását azáltal, hogy felkutatod, s elhozod egyenesen az ültetvényekről a legjobb minőségű kávészemeket.
Kedves Olvasóim! Ha láttok valahol egy Cafe Frei kávézót, gyorsan térjetek be, elhihetitek, hogy megéri.
Jó kávézást, de csak nyugodtan, élvezettel, beszélgetve!
Ha tetszett a cikk és szeretnél velem utazni máskor is, akkor kövesd az Élet sója blog Facebook oldalát, ahol bejárjuk az egész világot, s megosztjuk a tapasztalatainkat.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: