Az európai Niagara vízesés

Öreg, óriás, erős, hangos, selymes, színes, tiszta, s látványos. Több, mint 15ezer éve teszi a dolgát. Fut, szalad, robog a sziklák között, alatt, s fölött. Visz magával mindent, követ, fát, energiát, életet és halált. Még nem látom a Schaffhausen melletti parkolóból, de hallom robaját, s tudom, hogy ott van ő. A természet csodája, a Rajna-vízesés, Svájcban, nem messze a Bodeni-tótól.

A Wörth kastély mellett állok és csak figyelem, ahogyan a vasúti hídnál még nyugodtnak tűnő Rajna egyszer csak megbokrosodik, erőteljesen lerohan a Laufen kastély mellett, hogy aztán mire ideér elém, ismét nyugodt legyen.

Hihetetlen, hogy ott, 150 méter szélesnyi területen akár 600ezer liter víz is lezúdul másodpercenként. Ámulatomból a mellettem időközben felsorakozó zenészek lendítenek ki, amikor megszólaltatják a híres svájci havasi kürtöt.

Minden bátorságomat összeszedve beülök a hajóba, amely a vízesés közepébe visz, egy sziklához. Az út felér egy vadvízi evezéssel, s amikor kiderül, hogy a hajó elmegy, mi, látogatók, pedig maradunk a zsebkendőnyi sziklán a sokmillió liter vízzel, akkor megremeg a lábam. Győzködöm magam, hogy ha 15ezer éve nem sodorta el ezt a sziklát, akkor talán a következő félórában nem fogja. Elindulok a keskeny, vizes lépcsőkön, s minden kanyarban a fehér habokat nézem. Olyan erősen csapódik a víz a sziklának, keveredik belé a levegő az egyenetlen felszínen, hogy habjait már a legjobb habfürdők is megirigyelnék. A szikla csúcsán szó szerint sziklaszilárdnak érzem a talajt a lábam alatt, sőt élvezem, ahogyan alattam a víz minden pillanatban alakítja a követ.

Sokáig elnézném ezt a mérhetetlen erőt, de helyemet át kell adnom az újabb hajóval érkezőknek, így kalandra, akarom mondani vadvízi evezésre fel és irány a Laufen kastély.

Miután túlélem a hajót, s megkerülöm autóval a fél várost, Schaffhausent, a Laufen kastély parkolójában ismét hallom a vízesés moraját. Csak követnem kell, ahogyan erősödik a kastély belső udvara felé, ahol vezet le a lépcső a folyóhoz. Most felülről tekinthetek rá, az innen még oly hevesebbnek és erősebbnek tűnő vízesésre.

Közelebb, s egyre csak közelebb, be a szívébe visznek a lépcsők, az időnként felbukkanó kilátók. Még barlangba is bebújok, amelynek másik kijáratánál már a saját hangomat sem hallom, s ahol akár meg is érinthetem a mellettem lezúduló vízfolyamot. De még van közelebb, egy stégszerű építmény teljesen benyúlik, korlátját markolva percek alatt a szédülés fog el, ahogy felém áramlik a Rajna. Víztől megrészegülve, bizonytalan léptekkel hagyom el és térek vissza a kastélyba a panoráma lifttel.

Élmény ez a javából, de történelemhez hű lelkem nem engedi a kastélylátogatást kihagyni. A Laufen kastély, amely talán nem véletlenül nevét a német laufen – fut, rohan igétől, vagy a futás főnévtől kapta, múltjával nem közelítheti meg a vízesést, de emberi léptékkel mérve igen öregnek mondható. Csaknem egy évezrede figyeli innen a Rajnát és az ő csodáját az év minden szakában.

Az interaktív kiállítás eleinte csak érdekes, de amikor egy megterített asztal mellett az étkészletet csodálom, hallgatom a beszélgetést, amely a hangszórókból jön, felemelkedik a boros üveg, imitálja a bor kitöltését, majd megindulnak a tányérok, ekkor már izgalmas is. Az egyik pillanatban asztalon heverő legyező munkába áll, s a székek kifordulnak. Ekkor már feltűnik a beszélgetés is, Sissi és Ferenc József vendégeskedik a vízesésnél, felváltva használnak francia és német szavakat, hogy kifejezzék csodálatukat a természet eme évezredes alkotásának.

Kattints a képre a nagyobb méretért!

Ha tetszett a cikk és szeretnél velem utazni máskor is, akkor kövesd az Élet sója blog Facebook oldalát, ahol bejárjuk az egész világot, s megosztjuk a tapasztalatainkat.