Gondolkodás nélkül rávágjuk, hogy természetesen Angliában. Egyes statisztikák azonban úgy vélik, hogy a legtöbb teát fogyasztó nép, az ostfrieserek. Németország észak-nyugati részén, Alsó-Szászországban élnek, s egy speciális, több, mint háromszáz éves tradíció keretében fogyasztják a teát. Az ostfrieserek fejenként évente csaknem 300 litert isznak meg a teacserje italából, ezzel megelőzve Kuvaitot és Írországot is. Naponta többször, s alkalmanként is több csészével gördül le a forró ital az északi német népesség torkán. S ez mégsem jelenti azt, hogy a szertartás és az élvezet elcsépelt szokássá válik. Kínosan ügyelnek arra, hogy a teaivás és a stressz jó távol maradjon egymástól, ahogyan a német közmondás is mondja: kivárni és teát inni. A kiváráshoz türelem, a teázáshoz pedig tradíció társul.
A XVII. században, amikor megérkezik az első teaszállítmány a kontinensre, akkor a kínaiak már rögtön a megfelelő porcelán teás készleteket is kínálják a teával együtt. Talán innen ered az a gondolkodás az ostfrieserek körében, hogy a tea és a készlet szorosan összetartozik. Így, ha betérünk Észak-Németországban egy hagyományos teázóba, akkor biztosan megpillantjuk a kínai porcelán kannácskát, amely fém talapzaton, mécses fölött álldogál, a mintájában hozzá passzoló csészét és a cukor- és tejszíntartót. A teázás ostfrieseri módra elmaradhatatlan kellékei, ahogyan a minőségi ostfrieseri tea, a tejszín és a kluntjes, azaz a nagyméretű kandiscukor is.
Ostfrieseri tea? Nos, szó sincs róla, hogy itt teremne a tealevél, ez megmarad Kínának és Indiának, de a három legnagyobb ostfrieseri teagyártó cég (Bünting, Thiele, Onno Behrends) itt, Alsó-Szászországban gyártja titkos recept alapján a híres teát. Az alap, természetesen az Assam tea, s ehhez jönnek a titkos összetevők, amelyek különlegessé varázsolják. Az aromája erősen fanyar, s persze kapható filteres változatban is, de ugye mindannyian tudjuk, hogy a valódi teakedvelők számára csak a szálas tea az igazi.
Találgatom az észak-német teakultusz okát, s nekem a „hivatalos” mende-mondákon túl van saját magyarázatom is. A hivatalos eredettörténet az, hogy – hasonlóan a tea felfedezéséről szóló kínai mondához – a víz minőségének jelentős romlása miatt került előtérbe ez az ital ezen a vidéken. S mivel igen közel kötöttek ki a holland kereskedők hajói, gyorsan elterjedtek a legújabb, legkülönlegesebb termékek, amelyek a mesés keletről érkeztek a XVII. században.
S, hogy mi az én verzióm? Egyszerű időjárási magyarázat. A tea forró, az északi vidékek szele hűvös, s miután a kint dolgozó ostfrieseri lakosságnak melegednie kellett, megtették azt egy csésze tea társaságában, meleg helyen. Ahonnan nem akaródzott kimenni, így ittak még egy csészével, majd még egyet, s így tovább. Lassan már egész ceremóniát építettek a teázás köré.
Milyen is ez a ceremónia? Nos, már az elkészítés önmagában az. A tealeveleket először csak egy kevés forró vízzel öntik le egy kannában, némi ázás után öntenek még hozzá további frissen forralt vizet. Ezt követően átöntik az egészet egy másik kannába és felszolgálják. S itt jön az igazi élvezet.
Jól figyeljetek, mert Észak-Németországban, ha betévedtek egy teázóba, hasonlóan kell eljárnotok!
Kiérkezik a kanna a teával, de nem rögtön kiöntjük, hanem először elhelyezünk a csészénkben egy vagy két kluntjest, azaz kandiscukrot (több nem is fér bele, mert olyan nagyok az ostfrieseri kandiscukrok). Ekkor a cukorra öntjük a teát, s jöhet a meditáció, amely a kandiscukor ropogásának hallgatásáról szól. Itt meg kell találnunk a nyugalmat, amely a tea elfogyasztásához szükséges. S hogy biztosan ellazuljunk és felkészüljünk az élvezetre, a felszolgált tejszínből óvatosan a tetejére csurgatunk egy keveset, amely így egy felhő alakját veszi fel. Várjunk, amíg a felhő lassan birtokba veszi a teát a csészénkben (Nem, nem kavarjuk fel, ez itt szigorúan tilos!), s ekkor jöhet a fogyasztás. Az ízeket fokozatosan érezzük szánkban, először a tejszínt, majd a tea aromáját és végül a cukor édességét. A három íz pedig egy élvezetté válik bennünk.
Két csésze között fogyaszthatunk száraz, apró süteményt, de sohasem tortát, vagy más krémes édességet. Amennyiben már nem kérünk több teát, akkor a kanalunkat a csészére kell fektetni, ezzel jelezve, hogy a ceremónia véget ért.
Azt hiszem, ott ülve, Ostrfieslandban, a tengerpartra néző aprócska teázóban, miközben kint erősen fúj a szél, a hullámok nyaldossák a partot mindenki megérti az Ostfriesereket.
Türelem és tradíció egyenlő tea!
Esős napokban szánjatok időt egy kis teaceremóniára! Ne hagyjátok ki a meditációt a kandiscukorral. Megéri! Ropogásának visszaverődése a csészén mosolyra fakaszt majd benneteket! S ne feledjétek, a stressznek nincs helye a tea közelében!
Ha tetszett a cikk és szeretnél velem utazni máskor is, akkor kövesd az Élet sója blog Facebook oldalát, ahol bejárjuk az egész világot, s megosztjuk a tapasztalatainkat.
