Élet sója

140 éve született a Nagy Fehér Varázsló, Albert Schweitzer

A napokban ünnepeltük Albert Schweitzer halálának 140. évfordulóját, aki számomra több, az élet egymástól teljesen eltérő területén is nagyon fontos példakép, inspiráló személyiség volt, illetve még ma is az. Olyan képességeket egyesített, melyek külön-külön is nagyszerű emberré tették volna, együttállásuk azonban egy egészen rendkívüli személyiséget eredményeztek.

der-arzt-und-philosoph-albert-schweitzer

Ha csak néhány mondat erejéig kukkantunk be az életébe, már akkor is kirajzolódik fantasztikus elméje, mély empátiája.

1875-ben született, már gyermekkorában orgonált, s lelkész édesapjának példájának köszönhetően filozófiából és teológiából doktorált. Emellett Párizsban Charles-Marie Widornál csiszolta tovább orgonajátékát. Lelkészkét tevékenykedett, s docensként tanított. Egész életét áthatotta az élet tiszteletének gondolata, s ez a gondolat az élet univerzális tiszteletében (minden élőlény élni akarását tiszteletben kell tartani) fejeződött ki. Ebbéli elhivatottsága miatt 30 éves korában orvosi tanulmányokat kezdett, orvossá 1912-ben avatták. 38 éves korában elindult Afrikába, kórházat alapított a francia Egyenlítői-Afrikában (ma Gabon), a háborúban francia fogságba került, utána 1924-ig lelkészként dolgozott. 1924-ben tért vissza Afrikába, s haláláig, 1965-ig Afrika és Európa között utazva szolgálta az emberiséget (orvosként, koncertorgonistaként, előadások tartásával).

Nemrég bukkantam rá egy CD-re, amit neki ajánlottak, mert afrikai művészek ötvözik Bach zenéjét és az afrikai népzenét rajta. Hallgassatok itt bele, szerintem igazán különleges:

Miképpen szolgálhat példaként egy ilyen nagyszerű ember nekünk, a mai kor rohanó embereinek?

Mindenek előtt azzal, hogy az élet szeretetére és tiszteletére tanít. Orvosként a test, lelkészként a lélek, orgonistaként a szellem egészségének megőrzését vállalta magára, s ebben a háromságban egyedülálló teljesítményt nyújtott, kifogyhatatlan lehetőséget kínálva nekünk, hogy erőt merítsünk a mindennapok küzdelmeihez.

 A szellem örömeit elsősorban Bach orgonazenéje által közvetítette – új előadásmódot honosított meg a bachi orgonaművek előadásával, szakítva a korában uralkodó, a Liszt-iskola hatására elterjedt túl gyors interpretációval. Aki manapság orgnonakoncertekre jár, tapasztalhatja, hogy sok előadó egyfajta „sportot” űz a tempó fokozásával, Schweitzer játékát hallgatva élvezhetjük a visszafogott tempó elmélyültebb világát. A felvétel régi, ezért a minőségért elnézést kell kérnem.

 

Ha tetszett a cikk és szeretnél velem utazni máskor is, akkor kövesd az Élet sója blog Facebook oldalát, ahol bejárjuk az egész világot, s megosztjuk a tapasztalatainkat. 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Bagó Tünde says: (előzmény @Ildiko Gyory)

    Kedves Ildikó! Igen, tudtuk, de sajnos még nem jutottunk el. Kicsit több, mint egy óra, sajnos arra éppen nincs autópálya, de gyönyörű az út odáig. S Kayserberg is nagyon szép lehet. Ön volt már ott?
    Köszönöm, hogy olvassa a blogot. Szép estét! Üdv Tünde

  2. Ildiko Gyory says:

    Kedves Tunde, tudta on hogy onoktol autoval elerheto tavolsagban Van az on peldakepenek szulohaza, må muzeum . Kayserberg, Alsace


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!