Éreztétek a nászutatok után, hogy úgy elmennétek újra nászútra? Újra csak egymásnak élni, újra megengedni magunknak olyan dolgokat is, amit máskor nem? S újra átélni az önfeledt szórakozás élményét?
Igen, én már éreztem ezt, sőt többször is érzem talán, mint kellene. Legszívesebben mindig nászútra mennék. Fiatalok voltunk, kevésbé aggódtunk dolgokon, nem beszéltünk a távoli jövőről, egyszerűen csak élveztük a napokat. Elhatároztuk, hogy nem spórolunk, mert mi ezt most megérdemeljük és persze nem számoljuk a kalóriákat, mint az esküvő előtt.
Ma már, 12 év házasság után kicsit nehezebb hátrahagyni mindent, s mindenkit. Nehezebb nem gondolni arra, hogy talán jobb lenne nyugdíjas éveinkre spórolni, s nehezebb kizárni a külvilágot, az aggodalmat.
DE, meg kell tenni. Higgyétek el, hogy szükség van rá időnként. Csak ketten, kötelezettségek, korlátok, aggodalmak nélkül. S olyat is megtenni, amit máskor, egy szimpla nyaraláskor nem lehet.
Felborzoltam a kedélyeket? Akkor nézzük, hogy én hova is mennék második nászútra, persze egy-egy jó okkal indoklom mindegyik döntésemet. Válasszatok kedvetekre ebből a nászutas bőröndből, vagy valósítsátok meg mindegyiket, az élet szerencsére hosszú.
Seychelle-szigetek
Édenkert az Indiai-óceán közepén, homokos tengerparttal, korallzátonnyal, fantasztikus élővilággal. S, hogy miért? Mert itt ismét csak egymásra figyelhetünk, kettesben lehetünk, éppen úgy, mint Ádám és Éva a Paradicsomban. Még ha nem is egy kis hotelben lakunk, a szigeten találunk olyan helyet, ahol csak mi vagyunk. Azért a nagy romantika mellett csodáljuk meg a hét nemzeti park egyikét és másikát is, s persze a világ legnagyobb atollját. Nem véletlen, hogy az angol Vilmos herceg és Katalin hercegné is itt volt nászúton, király(i) választás.
Amalfi-part, Olaszország
Miért utazzunk a fél világon át, ha Európában a Dolce vita vár bennünket? Foglaljunk egy kis hotelban szállást, reggelizzünk a tengerre néző erkélyen, bolyongjunk a történelmi épületek között, hódítsuk meg a sziklákat gyalog és kanyarogjunk a szakadék mellett egy bérelt autóval. Ja és ne felejtsünk el kendőt kötni a fejünkre és hatalmas napszemüveget tenni!
Párizs
A város, ahol bármit felvehetsz, bármikor, bármit megtehetsz (természetesen a jogszabályok határain belül), hódolhatsz a művészeteknek és a kulináriának. Együtt fedezni fel a crépes suzettes narancsos illatát, eszmét cserélni Leonardo da Vinci vagy Rodin művészetéről, hűsölni az óriási városi parkok eldugott sarkaiban, s szabadnak lenni, ahogyan Ady, vagy Munkácsy egykoron.
New York
Minden képzeletet felülmúló város egy európai ember számára. Olyan mértékekkel mérnek, amelyet innen nehéz elképzelni. Legyen az épület, park, vagy hamburger. Minden “mega” minősítésben utazik. S mi is, ha arra vágyunk, hogy egy picit belépjünk a filmek világába (Hány New Yorkban játszódó filmet is néztetek meg mostanában?), sétáljunk az “újdonsült” férjünkkel a Central Parkban, beüljünk egy sárga taxiba vagy betérjünk a Tiffany-hoz. Mega szerelem egy mega városban.
Florida
Ideális célpont a téli nászútra, hiszen télen is 25 fok körül van a levegő Floridában. Itt kedvünkre bulizhatunk a nagy party-városban, Miamiban, vagy romantikus kirándulásra mehetünk a Florida-Keys korallzátonyra. Kevésbé leszünk kettesben, de ketten élvezhetjük Florida előnyeit.
Dél-Afrika
Az egyedülálló természet és a nagyszerű strandok mellett olyan élményekben lehet részünk közösen, mint a szafari, vagy a sátras éjszakázás a szavanna közepén. Kalandos lesz, nem kétség. De élvezhetjük közben a dél-afrikai szőlőhegyek nedűjét és az afrikai égboltot is.
Kükladok – Folegandrosz
A görög szigetek mindig zsúfoltak, turisták, nászutasok keresik itt Aphroditét, a szerelem és a szépség istennőjét. Holott az egyik kicsi szigeten mi magunk lehetünk férjünk istennői. A Kükladok szigetcsoport kevésbé népszerű tagja Folegandrosz szigete, amely egy nyugodt része a görög szigetvilágnak. Csöndes hotelek, kis éttermek, fantasztikus tengerpart, hajóbérlés, búvárkodás, minden, amit igazán lehet kettesben élvezni.
Hajóút a Földközi-tengeren
Minden reggel másik kikötőben és másik nő/férfi mellett ébredni! Aajjaj ez nem nászút, hanem válás lenne. 🙂
Kezdjük újra! Minden nap másik várost felfedezni, minden este egy újabb nemzet gasztronómiáját megkóstolni, lebegni a Földközi-tengeren, élvezni a tengerjárók luxusát, ez sem lenne ám egy utolsó nászút, ugye? Kevésbé leszünk kettesben a hajóra zárt több száz ember miatt, ezt gondoljuk át azért, még az indulás előtt.
Közeledik a házassági évfordulótok? Régen élveztétek egymást kettesben? Szeretnétek újra fogadalmat tenni egymásnak? Nincs jobb lehetőség rá, mint választani a fenti célpontokból és útra kelni.
Jó utat és ha visszajöttetek, akkor számoljatok be róla nekem.
Ha tetszett a cikk és szeretnél velem utazni máskor is, akkor kövesd az Élet sója blog Facebook oldalát, ahol bejárjuk az egész világot, s megosztjuk a tapasztalatainkat.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: