Mi a szabadság? Szabadnak lenni az én világképemben azt jelenti, hogy szabadon megválaszthatom, hol élek, hová megyek, szabadon dönthetek az életemről, s szabadon elmondhatom a véleményemet. Szabadságom azonban nem korlátlan, határai csakis addig terjedhetnek, ahol még más emberek szabadságát nem korlátozom. De nincs is szükségem többre, köszönöm jól elvagyok ebben a szabadságban. Mert én szabadnak érzem magam. S ebben egészen 2015. november 13-ig megrendíthetetlenül biztos is voltam. Ma, két nappal a párizsi események után újra biztos vagyok benne, de az elmúlt napok nem voltak könnyűek. Miért is?
Egész életemben szabadnak éreztem magam, de igazából csak néhány éve vagyok igazán, úgy a szó legszorosabb értelmében szabad. Csak addig nem tudtam, hogy nincs igazi szabadságom.
Gyermekként egészen biztos voltam benne, hogy szabad vagyok. Szerencsére nem voltak korlátozó, katonás szüleim, nem akartak sem kisajátítani, sem bezárni, sem magamra hagyni. Mindenhová elvittek magukkal, s még olyan helyekre is elengedtek, amely egy kommunista országban nem volt szokványos.
Fiatal felnőttként kaptam meg először az igazi szabadság lehetőségét, mert megnyíltak a határok, s akár el is utazhattam volna, de akkor még nem tettem.
Huszas éveim végén újabb lehetőséget kaptam a szabadságtól, mert megismertem a férfit, akivel a világot akartam felfedezni. S meg is kezdtük a feltérképezést. Utaztunk, amennyire tehettük, bár ez sem volt még igazi szabadság addig, amíg Európai Uniós állampolgárok nem lettünk.
Az a nap volt talán a mi első, igazi szabadságélményünk. Nincsenek határok, nincsenek ellenőrzések, szabad letelepedés, szabad munkavállalás, szabad gondolkodás, szabad utazás. Évek óta élvezzük, mint turisták, hogy Európában szabadon mozoghatunk, szabadon élvezhetjük a sok-sok munkával, sok lemondással és időnként stresszel kiérdemelt pihenésünket. A nyáron úgy autóztunk Európában 6500 km-t, hogy egyetlen rendőr, határőr, vagy egyéb hivatalos személy nem kérdezte meg, hogy mit csinálunk itt. Na jó, nem is adtunk rá okot, mert mi tudjuk, megtanultuk otthon, a családban, az egyetemen, az életben, hogy a szabadság nem azt jelenti, bármit megtehetek. A szabadság az, hogy ha akarok, akkor reggelizhetek Párizsban, teázhatok Londonban és ehetek egy pizzát vacsorára Rómában.
S most, 2015-ben, amikor már éppen elég sok ideje vagyunk EU állampolgárok ahhoz, hogy el is higgyük, szabadok vagyunk, akkor jönnek fiatalok, akik ki tudja miért egy fanatikus állam mellé állnak, veszélybe sodorják a szabadságunkat, megölik a honfitársainkat (mert nekem a francia is honfitársam, hiszen EU polgár vagyok én is és ő is).
Mert aki az étteremben ült, vagy a stadinon mellett sétált, vagy elment a koncertre mind-mind úgy gondolta, hogy ő egy szabad ember, szabadon szórakozhat, szabadon utazhat, csak úgy, mint én.
Szombaton hajnalban sokáig nem tudtam elaludni, Párizs sármos helyei, ikonikus épületei, bohém szülöttei jártak a fejemben. A nap, amikor a Rodin múzeum belopta a szívembe magát, a nap, amikor az öreg torony rám kacsintott, a nap, amikor Versailles-ban királyok nyomában jártam, s végül az előző nap, amikor néhány fiatal férfi, egy fanatikus állam mögé bújva megpróbálta elvenni a szabadságomat. Rettegjek és ne utazzak? Ne menjek olyan helyekre, ahol sokan vannak? Ne élvezzem a kulturális színtereket? Hagyjam magam börtönbe zárni?
Nem, nem tehetem, nem rémiszthetnek meg, mert akkor sikerült nekik. Sikerült elvenni a szabadságomat, sikerült megfosztaniuk az élvezettől, hogy lássam a világot, hogy kíváncsi turista legyek. Nem leszek rettegő utazó!
Bízom benne, hogy olyan sokan érezzük és élvezzük már ezt a szabadságélményt, hogy tudjuk mit veszíthetünk, ha most beadjuk a derenkunkat bűnözöknek, terroristáknak. Mert szemernyi kétségem sincs afelől, hogy nem egy vallást, egy népet kell most elítélnünk, hanem egy olyan csoportot, akiknek fogalmuk sincs arról mi az igazi szabadság!
Ha tetszett a cikk és szeretnél velem utazni máskor is, akkor kövesd az Élet sója blog Facebook oldalát, ahol bejárjuk az egész világot, s megosztjuk a tapasztalatainkat.
