Tojásütközet, repülő halak és kalapparádé Húsvétkor

Húsvéti kalapparádé New Yorkban, repülő halak Barbadoson vagy báránytúra a holland Texel-ben. Ilyen és ehhez hasonló húsvéti szokások várnak bennünket a világban. Összegyűjtöttem néhány olyan szokást, amelyet jó tudnia egy utazónak, ha nem otthon ünnepli a húsvétot. 

Húsvét szombatján például Korfun biztosan célszerű nem túl közel menni a házak falához, mert könnyen egy nagy dézsányi vizet kaphatunk a nyakunkba. A görög szigeten ugyanis a házak ablakából öntik nyakon az utcán közlekedőket húsvétkor. Ezzel szeretnék a korfuiak üdvözölni az újjászülető természetet. 

A svájci fővárosban, Bernben pedig tojásütköztető játékra gyűlnek össze a Kornhausplatz-on húsvét vasárnapján, akik, éreznek magukban elég tehetséget ahhoz, hogy egy másik résztvevővel egymásnak ütköztessék a magukkal hozott tojásokat. Figyelem, használat előtt célszerű megfőzni a sporteszközöket, azaz a tojásokat. 

A hollandiai Texel szigeten – amely turisztikailag is egy fantasztikus célpont – meghatározó a juhtenyésztés. Ilyenkor, húsvétkor megszámlálják a legelőkön a bárányokat és áthajtják egy másik, gátakkal elválasztott legelőre őket. A húsvéti nagy báránytúráknak több fokozata van, 5 kilométertől 40 kilométerig választhatnak a résztvevők, akiknek célszerű gumicsizmában érkezni a tradícionális, húsvéti hajtásra. 

A karintiaiak számára a húsvét nemcsak számos sportág nyitó időpontja, hanem egy bűnbocsájtó túráé is. Az ún. “Négy hegy túra” minden karintiai számára egyszer legalább kötelező, de ha legalább háromszor részt vesz rajta, akkor azzal biztosítja a helyét a Paradicsomban. A résztvevőknek 16 óra alatt kell 50 kilométert gyalogolni, 2500 méternyi szintkülönbséget legyőzve. A zarándokoknak a húsvétot követő második péntekre kell készenállniuk és Magdalensbergben a harangok hívó szavára felkerekedni egy túravezető vezénylete mellett. Karintiában úgy tartják, hogy enélkül a zarándoklat nélkül Karintia és a karintiaiak eltűnnének a világból, ezért a családok generációról generációra adják tovább ezt a húsvéthoz kötődő szokást. 

A máltaiak ugyan már most is a Paradicsomban élnek, a csodálatos kis szigetükön a Földközi-tengeren, ennek ellenére húsvétkor óriási körmeneteket, s megbocsájtó szertartásokat celebrálnak. Az egyik leghíresebb a futó körmenet az észak-keleti partvidéken. Ekkor ugyanis az óriási Mária szobrokkal futva járják be Vittoriosa utcáit. A futásnak valójában semmi köze a valláshoz, egy XIX. századi rendeletből fakad. Az akkori brit kormányzó úgy rendelkezett, hogy a körmenet csak egy meghatározott ideig tarthat és azt túllépve a résztvevőknek pénzbüntetést kell fizetniük. S mivel a körmenet tagjai el akarták kerülni a büntetést, úgy döntöttek, hogy inkább futva járják be az utcákat a szoborral. 

Nyugodtan és méltóságteljesen lovagolnak húsvét vasárnapján a szorb vallási közösség tagjai a német Spreewaldban. Összesen 1600 lovas masírozik énekelve és imádkozva frakkban és cilinderben Németország ezen vidékén húsvétkor. 

Mindenféle vallási háttérgondolatok nélkül vonulnak fel a nosztalgikus new yorkiak minden éveben húsvét vasárnap az 5. sugárút/49. utcájától az 57. utcáig. A parádé valójában a gazdagok templombanjárásának kigúnyolásaként indult, s egy kalapfesztivállá nőtte ki magát. Milliónyi kalapköltemény, leginkább olyanok, amelyek ki szeretnének valamit, vagy valakit figurázni. Találkozik itt a giccs, a művészet és a karneváli hangulat. 

S végül egy kulináris húsvéti szokás Barbadosról: a Kis-Antillák szigetén a repülő hal éppen úgy hozzátartozik az ünnephez, mint a húsvéti angol zsemle, amelyet az angol gyarmatosítók hoztak magukkal a szigetre. A repülő hal ugyan a sziget jelképe, s egyre kevesebb található belőle, de a barbadosiakat ez sem riasztja vissza attól, hogy az ünnepi asztalra kerüljön némi Cou-Cou (okra és kukoricaliszt keveréke) társaságában a jó brit zsemlével miközben szól a Reggae- és a Calypso-Sounds, s a gyerekek színes sárkányokat eregetnek a nagy húsvéti halfesztiválon Oistinsben.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , ,

Ha tetszett a cikk és szeretnél velem utazni máskor is, akkor kövesd az Élet sója blog Facebook oldalát, ahol bejárjuk az egész világot, s megosztjuk a tapasztalatainkat. 

Tovább a blogra »