Az egyik arab, a másik evangélikus. Az egyikben az évi átlaghőmérséklet 7 Celsius, míg a másikban akár 40 fok is lehet egy nyári hónapban. Az egyikben éppen 100-szor kevesebben laknak, mint a másikban. S mégis van valami, ami egészen különös módon hasonló bennük, ez pedig a tajine (ejtsd: tazsin) és hverabrauð (ejtsd: hverabröj).
Ugye, mennyire hasonlít a két szó? Na jó, csak vicceltem, nem a két szón van a hangsúly, hanem a mögöttük álló ételek elkészítési módján. Mindkét országban a fából, mint a főzéshez egykor elengedhetetlen alapanyagból hiány volt, ezért az őslakosoknak olyan főzési módot kellett taláni, amelyhez a lehető legkevesebb energiára van szükség. Ez pedig mindkét országban a gőz hasznosítása lett.
Az izlandiak a föld hőjét arra használják, hogy azzal elkészítsék a gőzkenyeret, a hverabrauð-t,
Fotó forrása: http://www.brookeholve.com/
a marokkóiak pedig egy kerámia edény és némi parázs segítségével a lehető legtöbb gőzt hasznosítva főzik meg a húsaikat.
Mindkét országban fognak egy kerámia edényt, megtöltik a hozzávalókkal és a gőzre bízzák a többit. Az izlandiak vagy elásták a hőtől felmelegedett földbe, vagy közvetlenül a hőforrásba helyezték edényeiket pár órára, a marokkóiak pedig a parázsba sülyesztették el a tagine-t, s nem volt hátrányukra az sem, hogy a külső hőmérséklet nem éppen alacsony.
S ami még fantasztikus a dologban, az az idővel való spórolás! Mindkét étel hosszú ideig fő a gőzben, s mégis időt spórol a családnak. Nem kell ugyanis mellette ülni, csupán jól össze kell rakni és a többit ő maga, az edény és a gőz elvégzi. Marokkóban közösségi tűzhelyek működnek, ahová a férfiak reggel munkába menet beadják a feleségük által összeállított tagine-t és hazafele jövet bemennek érte. Igazán fantsztikus házhoz szállítás, nem? 🙂
A közösségi tűzhelyeknek Izlandon is van hagyománya, de ott inkább közösségi főzőhelynek nevezhetnénk. Nyilván ezek a hőforrások közelében találhatóak, de láttam egyszer egy úti filmben, hogy vannak olyan szerencsések, akiknek a saját kertjükben is van lehetőségük a hverabrauð elkészítésére.
Fotó: sous vide weboldala
Mindegyik ételnél különleges ízvilág rabolja el a szíveket. A kenyérnél is és a tagine-nál is a hosszú főzési idő a hozzávalókból egészen csodálatos ízeket bontakoztat ki.
Talán együtt ritkán kerülnek az asztalra ezek az ételek, s valójában a kenyér édeskés íze nem is a tagine-hoz passzol, de a két távoli kultúra ilyenfokú találkozása engem két dologra ösztönöz. Az egyik, hogy kipróbáljam ezeket az ételeket, a másik pedig, hogy elutazzam Marokkóba és Izlandra is valamikor.
A tagine próbáján már túl vagyok, s elmondhatom nektek, hogy legalább havonta egyszer meg kell főznöm, mert miközben készül, s miközben esszük, Marokkó színes és izgalmas forgatagában érezzük magunkat. Jamie Oliver receptjeit használom, nyáron a csirketagine-t, még hűvösebb, őszi napokon a marhatagine-t főzöm. Az utóbbit igazán izgalmassá teszi a sütőtök, míg a csirkét a tartósított citrom. A receptet magyarul itt találjátok.
A gőzkenyér nagyobb próbatétel, de most, a tél közeledtével mégis belevágok. Receptet magyarul csak a sous vide-nél találtam, de talán egy ilyen eszköz nélkül is sikerülhet az izlandi nemzeti kenyér.
Ha kedvet kaptatok a két országhoz, akkor itt olvashattok róluk részletesebben: Marokkó – Izland
Ha tetszett a cikk és szeretnél velem utazni máskor is, akkor kövesd az Élet sója blog Facebook oldalát, ahol bejárjuk az egész világot, s megosztjuk a tapasztalatainkat.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: