Élet sója

Ezek lesznek a legdivatosabb nászutas úti célok 2017-ben

Esküvőd lesz? Vagy bepótolnád az elmaradt nászutatokat? Akkor válassz 2017 legmenőbb nászutas helyei közül!

Fogalmam sincs, hogy milyen alapon válik egy hely éppen az adott évben alkalmasabbá mondjuk egy nászútra, mint a többi fantasztikus úticél a világon, de valószínúleg a nagy utazásszervezők kreatív igazgatói tudják. Két dologra tudok gondolni: az egyik, hogy ezekre a helyekre már sokan foglaltak 2017-re nászutat, a másik pedig, hogy maguk az utazásszervezők kapnak ki a kalapból  néhány olyan helyet, amelyre már régen akasztották rá a nászutas-trend címkét.

Az biztos, hogy 2017-re érdekes helyek kerültek a kirakatba, én kettőt rögtön megcéloznék az ötből, még akkor is, ha nekünk már 14 nászutunk volt a férjemmel! 🙂

Izland

Az észak-atlanti sziget sokkal romantikusabb, mint azt sokan gondolnák: Eredeti, egyedülálló és lélegzetelállító vidékek a népszerű gejzírekkel, meredek sziklaszirtek, fekete strandok, hegyek és vad folyók. S mindezek között a nászutasok lovagolhatnak, alámerülhetnek két kontinensnek, gleccsert mászhatnak, elnyújtózhatnak a kék lagunában, elindulhatnak északi fény vadászatra, vagy autóval keresztbe-kasba átszelhetik a szigetet, hogy “csak úgy” élvezzék a természetet. Tökéletes célpont – szeirntem nemcsak – nászutasoknak!

gullfoss-1421642_640aurora-429126_640hofskirkja-889705_640iceland-180534_640iceland-269978_640
< >

S ha Izlandra utazol, akkor mindenképpen próbáld ki a gőzkenyeret, amelyről itt olvashattál már a blogon!

 Szentpétervár

Párizs és Firenze mindig is az első helyen szerepelt a nászutas uatzások körében, de az igazi titkos tipp 2017-re Szentpétervár. A város most mindennél jobban megéli történelmét, lépten-nyomon belebotlik az utazó, legyen az művészeti alkotás vagy építészet. Különlegesen romantikus hangulat uralkodik a városban, s a környék olyan, mint egy képeslap. Szentpétervár mindig is előkelő helyet foglalt el Keleten, s mára visszatalált az egykori cári udvar által idehozott eleganciához, kifinomultsághoz, művészi és bohém világhoz. Magas kategóriájú hotelek, csillagos éttermek és elbűvölő látnivalók fogadják itt a nászutasokat. 

petersburg-896361_640sankt-petersburg-211058_640st-petersburg-705095_640saint-petersburg-873447_640st-petersburg-705099_640
< >

Kuba

Az utóbbi időkben, amióta az amerikaiak számára is utazhatóbbá vált a Karibi-szigetcsoport, köztük Kuba, azóta egyre kedveltebb a szigetország a nászutasok körében is. Kubának óriási a kisurgázása – mondják, akik már jártak ott. Számtalan ingert bocsájt ki, legyenek azok a megkopott színek, a veterán autók, a tenger kékje, a zene ritmusa. S mindez végül összeáll egy hamisítatlan karibi hangulattá. A hotelek már csordultig vannak, ez érdeklődés óriási, úgyhogy, aki 2017-ben ott szeretné a nászútját tölteni, annak igyekeznie kell.

cuba-1197800_640havana-222462_640musician-1202432_640cuba-1092372_640
< >

Arizona

A Zika vírus miatt sokan elkerülik a Karibi vidéket és más trópusi tájakat. Aki azonban mégis szívesen utazna forróságba, annak a megoldás az egyik amerikai állam, Arizona lehet. A Camelback (azaz Tevehát) hegy melletti Spa szállodáknál nehéz romantikusabbat találni. Nemzeti parkokban, vörös kőképződményekben, híres sziklákban és canyonokban sincs hiány errefelé, ahogyan sivatagban sem. Meglepően a nászutasok számára nem a fővárost, Phoenix-et ajánlják, hanem Tuscont, amely kulturális központ. Itt szemtanúi lehetnek az utazók a spanyol és az angolszász kultúra találkozásának. S ebben az államban újra élhetjük a gyermekkori western filmeket, leginkább ha Tombstone városát is felfedezzük, amely számos film helyszínéül szolgált. 

united-states-1568228_640horseshoe-bend-1269570_640hackberry-general-store-1635591_640grand-1434687_640sedona-1598194_640
< >

Kalifornia

S egy újabb amerikai célpont, Kalifornia, amely az elmúlt néhány évben nem örvendett olyan nagy népszerűségnek, most újra a középpontba került. Ki ne autózná végig a filmekből már jól ismert Highway 1 utat, Los Angelestől San Francisco-ig úgy, hogy közben érinti Santa Barbara-t, a Big Surt, s időnként a lábujját az óceánba dugva arról ábrándozik, melyik híres filmcsillag tette ezt már itt hasonlóan. Las Vegas és a Grand Canyon pedig soha nem megy ki az utazási divatból.

bixby-creek-bridge-1718889_640beach-786863_640las-vegas-959085_640golden-gate-bridge-388917_640city-lights-719983_640
< >

S ha nem tudtál volna ezek közül választani, akkor itt vannak a világ legbájosabb hoteljei, ahol a nászút varázslatos lesz. 

Ha tetszett a cikk és szeretnél velem utazni máskor is, akkor kövesd az Élet sója blog Facebook oldalát, ahol bejárjuk az egész világot, s megosztjuk a tapasztalatainkat. 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!