Élet sója

Miért jönnél Kaposvárra hétvégére?

Két évtizeddel ezelőtt sokat lehetett hallani a somogyi megyeszékhelyről, ma már sokkal kevesebbet. A város alszik – mondják! S én most mégis azt mondom, érdemes eljátszani egy kaposvári hétvége gondolatával. Mutatom az érveimet, s mondjátok, hogy nem jöttök!

Kaposvár ma már több, mint Csokonay, Fekete István, Rippl-Rónai, Nagy Imre, vagy Kaposi Mór városa (hogy csak néhányat említsek). Kaposvárra évtizedeken keresztül a színháza miatt érkezett a legtöbb látogató, ma sokkal inkább a természet, a csillagos égbolt, a művészeti programok vonzák ide a turistákat. 

foter_este_small

Fotó: dr. Szalai Krisztián

Most átlépek az unalmas szobrokon és épületeken, mert azokat én egy ideig minden nap láttam, nektek pedig sokkal izgalmasabb napokat kívánnék Kaposváron annál, hogy csupán ezeket nézegessétek. Ezért jöjjenek inkább azok a látnivalók, amelyekért én, aki hét évig éltem a városban is visszamennék egy hétvégére, s remélhetőleg titeket is utazásra ösztönöznek. 

A természet iránt érdeklődőknek a nemrég megnyílt Fekete István Látogatóközpont, a Deseda tó partján nyújt betekintést a környék vízi és erdei növény- és állatvilágába. A hajó formájú épület, akárcsak Tutajos csónakja, bejárja a látogatókkal még az olyan eldugott helyeket is, mint egy rókakotorék, vagy mókus odú. A mesterséges tó körül séta- és kerékpárutak találhatóak, amelyek ősszel a legváltozatosabb színekben pompáznak.

deseda

Csaknem egy évtizede lettünk a férjemmel csillaglesők. Ekkor még Kaposváron laktunk és kerestük a fény által legkevésbé szennyezett területeket. Alig pár évvel később kiderült, hogy tudtunkon kívül Közép-Európa csillagászatra legalkalmasabb területén lestük az eget és az égi objektumokat. Majd újabb pár év telik el, s megnyílik a Zselici Csillagoségbolt-park csillagvizsgálóval, megfigyelési pontokkal és kilátóval. Itt érvényes a mondás éjjel-nappal a látogatóközpont vendégei lehetünk. Nappal a kiállítások, a csillagvizsgáló, a nap megfigyelése, míg éjjel maga a zselici égbolt varázsolja el a vendégeket.  

egpolt_20perc_polaris_lorul_smalljpg

Fotó: dr. Szalai Krisztián

Mindig is elbűvölt az, milyen sok művész rajongott egykor a városért. Talán ennek köszönhető, hogy ma is élénk a művészeti élet. A magyar impresszionizmus egyik legnagyobb alakja, Rippl-Rónai József villáját kedveltem Kaposváron a legjobban. A Rómahegyen, viszonylag magányosan, gyönyörű kerttel körbeölelve áll, s őrzi a festő, felesége Lazarine, a velük élő egy-két rokon és a barátok emlékét. Igazi kulturális egylet működött itt, nemcsak festők, hanem szobrászok, írók, költők, művészettörténészek fordultak meg rendszeresen a ház vendégeként. A villában ebbe a hangulatba szippanthatunk be egy látogatás alkalmával.  

rippl-villa

Az újdonság erejével hatott rám, amikor megtudtam, hogy Kaposváron van Magyarország egyik szabaduló háza, a Paracity. A belváros egyik pincéjében kialakított szobákban megküzdhetünk paranoiáinkkal és megtapasztalhatjuk, milyen az, amikor a szabadulás a tét. Csapatunkat jól kell összeválogatni, ha azt szeretnénk, hogy a 60 perces játékból és a bezárt szobából szabadon távozhassunk. Logika és hidegvér, semmi pánik!  

Nem tudnám úgy elhagyni a várost, hogy ne igyak egy kávét a Stühmer kávéházban.

stu%cc%88hmer

Ott, ahol már a XX. század elején édességbolt, majd kávézó működött. A századelő hangulata, a műemlék berendezés, a fenséges kávé nyugalommal tölti el a betérőt, miközben a szemben álló épületre nézve Csokonai vígeposza, a Dorottya sorai jutnak eszébe:

   “Ekkép ezer öröm és kiáltás között
       A múlató sereg Kaposba kőltözött. “

 

Kerekedjetek hát fel a hétvégén és nézzetek el a somogyi megyeszékhely háza tájára!

Higgyétek el számos fantasztikus lehetőségről nem szóltam itt,

de találhattok még vagy egy tucatnyit. 

Azt hiszem Csokonai rímjei nálam nem esnek talpra. 🙂

 

 

 

 

Ha tetszett a cikk és szeretnél velem utazni máskor is, akkor kövesd az Élet sója blog Facebook oldalát, ahol bejárjuk az egész világot, s megosztjuk a tapasztalatainkat. 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Szia Erzsi! Remélem tetszeni fog neked Kaposvár. Sajnos a cikkben említett kávézó (Sthümer) már bezárt, legalábbis, egy hónapja, amikor én ott jártam nem volt nyitva már. Remélem minden más tetszeni fog. Ajánlom neked még a Somogy megyéről szóló cikkemet is, itt találod: http://eletsoja.cafeblog.hu/2017/03/15/somogy-megyei-bakancslista-kiranduloknak/

  2. Jakab Erzsébet says:

    Sziasztok. Na most hétvégén jól elmegyek Kaposvárra, és megnézem amit lehet. És én is írok jó kis beszámolót. Köszönöm az Élet Sójának az ötletet.
    Bakancs és Fakanál

    Erzsi

  3. Gergely Gálosi says: (előzmény @Bagó Tünde)

    Kedves Tünde!
    Jól látja, és nem véletlenül van róla kevés információ, mivel valamiért a városi programok szervezői csak a helyi médián keresztül akarnak kommunikálni, ami semmire se elég – néha a helyiek is mire megtudnak 1-1 rendezvényt, addigra már le is pörgött.
    Nyáron szinte embert se találni a belvárosban…
    Nem is Kaposvár, hanem a környező területek a valódi turista csalogató helyek 🙂 Kassai birtok, Patca (Katica Tanya), Csillagvizsgáló…

  4. Kedves Gergely! Rég jártam arra, s Kaposvárról információt is nehéz találni, nemhogy jó és felhasználható fotókat. Eléggé elkeseredtem, hogy alig lehet értelmes weboldalakra akadni, amelyek vonzóvá tennék a várost. Száraz leírások, kevés fotó, kevés információ. Már fogalmazom a levelet a város turisztikai irodájának. Köszönöm a hozzászólását!

  5. Gergely Gálosi says:

    A Stühmer már kissé másképp fest a bútorokat tekintve 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!