Férjhez mennék újra ezekben a templomokban

Nem divat már a házasság – mondják! Egy fantasztikus helyen fekvő, zseniális építésű templommal azért sok házasságellenest meg lehetne győzni, szerintem.

Tudom, tudom a templomi esküvőnek nem az a lényege, hogy milyen szép a templom, sőt még az építészeti stílusa és a fekvése sem befolyásolhatja annak a szertartásnak a lényegét, a jelentőségét, amely benne zajlik. No, de biztosan voltatok már úgy egy-egy templomban, hogy beléptetek, beleszagoltatok a levegőbe, leültetek egy padra (én mindig leülök), felnéztetek a mennyezetre, majd az orgonára, az oltárra, s olyan harmóniát éreztetek, amelyet sehol máshol a világban. 

Nagyon sokszor éreztem ezt Európa legkülönbözőbb pontjain fekvő, legváltozatosabb vallási irányzathoz tartozó gyülekező helyein. 138-nál álltunk meg a férjemmel a számolásnál – azoknak a templomoknak a számolásánál -, amelyekben jártunk. Nem éreztem mindegyikben a harmóniát, de a többségében már akkor, amikor kívülről megláttam. Érdekes, hogy nem éreztem a római Szent Péter Székesegyházban, de a párizsi Notre-Dame-ban igen. Nem éreztem a budapesti Mátyás templomban, de a zsámbéki romtemplomban igen. S sorolhatnám!

Volt azonban néhány Európában, amelyre azt mondtam, hogy itt bizony fantasztikus lehet egy esküvő. Ott álltam az ajtajukban és tudtam, hogy ezek a templomok nemcsak díszletei, hanem üzenethordozói is lehetnének (s azok is) egy-egy esküvőnek.

Megmutatom nektek azt a néhányat, amely a mi kedvencünk volt az elmúlt 15 éves utazgatásaink alkalmával.

Stockholm – általunk csak piros templomnak nevezett, amely mellett egy bár üzemelt! Ez a két dolog, a szín és a bár egy templom mellett így el is meséli a svéd gondolkodást!

Fotó: dr. Szalai Krisztián

Erről a templomról biztosan azt mondanátok, hogy valahol Olaszországban van! Tévedtek! Ez is Stockholm! S éppen az olaszos kinézete miatt a kedvencem!

Fotó: dr. Szalai Krisztián

Autózgatsz Korzikán, s egyszercsak beleakadsz egy hihetetlen kőtemplomba és a mellette álló harangtoronyba. 

Fotó: dr. Szalai Krisztián

Zsámbék, ahol még a romoknak is ereje van!

Fotó: dr. Szalai Krisztián

Nézzétek csak békeperspektívából a zsámbéki templom belsejét!

Fotó: dr. Szalai Krisztián

A legelképesztőbb helyen is templomra akadhatsz Olaszországban, Garda-tó, Madonna della Corona, Monte Baldo. Vajon, hogy építették?

Fotó: dr. Szalai Krisztián

Hol máshol, mint egy fjord partján állhatna templom Norvégiában. Harmónia kívül-belül, elől-hátul. 

Fotó: dr. Szalai Krisztián

Ha már észak, akkor miért ne mutatnám a legészakabbra lévő templomot, amit láttunk. Umea, Svédország. Nekem kicsit vikinges volt! 🙂 

Fotó: dr. Szalai Krisztián

Elszigeteltsége vonzó – milyen csodás szó ez, hiszen benne van a hely, ahol el van szigetelve ez a templom. Egy szigeten található Cannes, (Franciaország) közelében. Saint-Honorat szigetének katedrálisa. 

Fotó: dr. Szalai Krisztián

A Kanári-szigetekről legkevésbé sem a templomok jutnak eszünkbe. Pedig ők is spanyolok, s tudjuk mire képes a spanyol építészet. A tenger illata lengte körbe ezt, a Gran Canaria fővárosától nem messze fekvő templomot, Arucas városában.

Fotó: dr. Szalai Krisztián

Vissza Északra! Először azt éreztem, hogy rámdől ez a középkori várra emlékeztető épület, de amikor elmerültem az apró részletekbe, akkor belopta magát a szívembe. Trondheim, Norvégia

Fotó: dr. Szalai Krisztián

Ez a templom kívülről csak két épület közé beszorult, rémülten magasba nyúló szentség volt, de amikor beléptünk, akkor nem láttunk semmi különöset, majd felmentünk egy lépcsőn és elénk tárult Franciaország legcsodálatosabb temploma, a párizsi Sainte-Chapelle.

Fotó: dr. Szalai Krisztián

S amikor a mennyezetre néztünk, az maga a csoda volt. Ilyen “égbolt” alatt szent esküt tenni a boldogságra?!

Fotó: dr. Szalai Krisztián

Kis tó, kis sziget, kis templom – nagyszerű érzés. Ezt nyújtja a Lago Maggiore tavon, Madre szigetén a kastélyhoz tartozó kápolna. 

Fotó: dr. Szalai Krisztián

Sok harc, kitartás után, mint egy tyúkanyó veszi védelem alá ez a templom a betérőt. Norvégia ősi fatemploma Vik-ben.

Fotó: dr. Szalai Krisztián

Az egyik legvilágosabb templom – na persze csak a zsámbéki után -, ahol jártunk. Frauenfeld, Svájc

Fotó: dr. Szalai Krisztián

Pedig kívülről nem is tűnik olyan tágasnak – Frauenfeld, Svájc.

Fotó: dr. Szalai Krisztián

Tudnátok választani esküvői helyszínt ezek közül? Akkor hajrá! Lehet ám tartani bronz, ezüst, arany és gyémánt (esküvőt) lakodalmat is! 🙂 

Címkék: , , , , , , , , , , , ,

Ha tetszett a cikk és szeretnél velem utazni máskor is, akkor kövesd az Élet sója blog Facebook oldalát, ahol bejárjuk az egész világot, s megosztjuk a tapasztalatainkat. 

Tovább a blogra »