Autóval rohan a világ, s az autóvilág a hajcsár! Mi, nők és férfiak pedig megállás nélkül rohanunk az egyre nagyobb kényelemért, biztonságért, látványért, erőért.
Én megértem a férfiakat, pontosabban jobban értem a férfiakat a genfi autószalon után, mint előtte. Ha mi nők jó mélyen magunkba nézünk, akkor bizony látjuk, hogy bennünket sem hagynak hidegen az autók. S most nem arra gondolok, hogy felkapjuk a fejünket egy piros Ferrarit látva, kihúzzuk magunkat, sminktükör elő, dekoltázs ki, széles mosoly, padka kinézve (amelyben majd jól felbukhatunk, hogy magunkra vonjuk a figyelmet) és várjuk, hogy a gazdag, jóképű herceg kiszálljon az autójából.
(A képek minőségéért elnézést kell kérnem, de sajnos a látogatók tömeg nem tett lehetővé jobb fotók készítését!)
Fotó: Bagó Tünde
Ennél azért nálunk is többről van szó. Ma már csaknem annyi nő vezet, mint férfi. S bármennyire viccelődnek a női sofőrökkel, bizony sokszor ráverünk a férfiakra ebben a “sportágban” is. (Ne tartsatok feministának, mert nem vagyok az!)
Ma már minket is érdekel az, hogy mit vezetünk. Ez nagyon szépen látszott a 87. Genfi Autószalon Kiállítás közönségén. Lehet, hogy a statisztikák nem azt mutatják, de azon a napon, amikor én ott voltam, határozottan úgy láttam, rengeteg nő van a nézelődők között, legalább 40%-os volt a részvételünk.
Mi nők is beültünk, mi is megfogtuk a kormánykereket, mi is rácsodálkoztunk a lóerőkre, s nemcsak azért, hogy imponáljunk a partnerünknek, hanem mert minket sem hagy hidegen a dolog.
Genfben tettek is róla, hogy mindenkire hassanak, legyen az nő, vagy férfi.
Csillogott-villogott minden, játszottak az érzékeinkkel, a színekkel, a formákkal, a XXI. századi technikai rabságunkkal, a védelmi ösztöneinkkel, a kényelemre való éhségünkkel, a szép utáni vágyainkkal. Itt már szépen látszott, hogy nem csupán a lóerő, a sebesség, vagy fogyasztás a lényeg.
Sétálgatva az ismert és ismeretlen márkák között sokat gondoltam Karl Benzre, Gottlieb Daimlerre, vagy a Rolls-Royce legendájára. A Mercedes két alapítója még eleinte azzal küzdött, hogy kipréselje azt a további 1-2 lóerőt a motorból, egyben tartsa az autó szerkezetét, s egyáltalán meg is tudjon majd állni vele az, aki vezeti. Ma pedig itt ülök az új Volvo XC60-asban és egy érintőképernyőt nyomogatok, miközben az autó egy másik kijelzőn mutogatja, hogy mit piszkálnak a motortérben, a helyes kis Volvos fiú pedig már vagy a 800. biztonsági funkciót sorolja el.
S alig telt el 100 év!
Még élnek olyanok, akik életük első 50 évében szökőévente láttak, a városba utazáskor egy-egy autót. Akiknek bizony jól át kellett gondolniuk, hogy mit kell elintézni a városban, mert bizony nem 5 perc alatt szaladtak be a faluról az autójukkal.
Most, itt, Genfben pedig tolongunk a tömegben, s alig 4 óra alatt legalább 2-300 autót látunk, mindegyik a saját kategóriájában egy csoda, nemcsak motorikusan, hanem külsőre is. Már-már a művészeti alkotás fogalmát súrolják.
David Brown – Fotó: Bagó Tünde
Iszonyat pörgés van ezen a piacon! Mindenki valami újat akar mutatni, mindenki el akarja bűvölni a közönségét. Ezért egyre nagyobb a cirkusz, egyre több a felvonultatott mutatvány, s egyre elképesztőbbek az árak. Lesz vajon megtorpanás?
Egy vonalon remélem nem lesz, s ez az elektromos autók sora. Imádtam a Toyota Yaris teljesen elektromos változatát, s szerencsére nem ő volt az egyetlen a témában. Én drukkolok nekik, mert ennél jobb nem történhet szerintem ezen a piacon. A racionalitásnak győzedelmeskednie kell az érdekek felett.
Toyota Yaris – Fotó: Bagó Tünde
A sok autó között figyeltem az embereket, láttam felcsillani a szemüket, láttam a feltörő vágyat, s láttam a sóvárgást is, de láttam az elégedett mosolyt, mutatva, hogy eltaláltak, éppen ez hiányzott a kedvenc márkámból, vagy végre már gondoltak rám is. Ezernyi mérnök, ezernyi tervező, s ezernyi munkás próbál olvasni a gondolatokban, próbálja felmérni az igényeket, majd mindent a lehető legmodernebb, s legkényelmesebb formában kivitelezni, a lehető legszebb ruhában felvonultatni. S mindezt azért mert az élet szalad, vele kell szaladnunk nekünk is, s autóval sokkal gyorsabb, mint anélkül. Na de meddig szaladhatunk még? Hol lesz a határ? Hol lesz az, amikor már nincs tovább? Talán sehol, talán soha. A fejlődés nem áll meg, ne is álljon, legfeljebb kicsit megtorpan.
Lehet azt mondani, hogy a fogyasztói társadalom nem jó, s valóban veszélyes, na de az ember azért kapott intelligenciát, hogy tanuljon, tapasztaljon, felismerje a veszélyt, s védekezzen ellene. A cirkuszra, mint az álmok porondjára az embernek szüksége van, a műsor után pedig úgyis abba az autóba ül be, amely a parkolóban várja. 🙂
Ha tetszett a cikk és szeretnél velem utazni máskor is, akkor kövesd az Élet sója blog Facebook oldalát, ahol bejárjuk az egész világot, s megosztjuk a tapasztalatainkat.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: