Gyógyító óceán, festői tengerpart, különleges sziklaképződmények, kellemes klíma, óriási hullámok, halpiacok, s császári lakosztályok várják a turistákat a Vizcayai-öbölben.
Gustav Eiffel tervezte híd a sziklán álló fehér Madonnához vezet
Európa nemesi családjainak és Észak-Amerika gazdag turistáinak kedvelt célpontja volt már XIX-XX. században is a francia üdülőváros, Biarritz. Részben ezért is került fel az én francia bakancslistámra is a hely, hiszen semmit nem szeretek jobban, mint egy helyen érezni a békebeli (XIX. század második fele) idők hangulatát. S Biarritzban azt láthatjuk, amit annak idején III. Napóleon felesége, Eugénia, vagy Sisi, vagy Csehov, esetleg Coco Channel.
Itt nem jellemző – legalábbis kevésbé jellemző – az, ami a francia Riviérán engem is sokszor zavar, a hatalmas, egysíkú, tucatszám egymás mellett nyújtózkodó, számomra ronda hotelek világa. Időben kitették Biarritzban a megtelt táblát, s éppen ezért ma már milliókban mérhetőek az ingatlanárak (s persze nem forintban), ennek megfelelően a szállások sem olcsók.
Amennyiben azonban mellőzni tudjuk Eugénia császárné palotájának szobáit – amely ma hotel – akkor elérhető áron is kaphatunk szállást.
Fotók forrása: a hotel weboldala
A kis baszk halászfalu, Biarritz éppen érintetlenségével, fehér házaival ragadta meg annak idején a császári pár figyelmét is, amellett, hogy útbaesett a császárné hazája, Spanyolország és férje imádott Párizsa között. Láttunk már olyat, hogy egy ember elég volt egyetlen kis falu világhírűvé tételében. Biarritzban sem történt ez másképpen. Eugénia felépítettet egy olyan palotát az óceán partján, ahová meghívthatták Európa uralkodóit, nemeseit, művészeit, akiket a homokos partszakasz, a különleges sziklák és az isteni baszk ételek megbabonáztak. Vitték is hírét, s az 1920-as évekre már villák garmadája épült, turisták ezrei jöttek, majd végül még kaszinója is lett.
A békebeli hangulat mellett további két okot is ellejtettem, amiért én biztosan ellátogatok Biarritzba. Az egyik a spanyol hatás. A város a határ mellett fekszik, s igazán érdekessé teszi a francia és spanyol kultúra találkozása. Nem beszélve arról, hogy innen már csak egy ugrás San Sebastian, amelyről itt már áradoztam nektek, s szintén szerepel az én bakancslistámon.
A másik a gasztronómia, a messze földön híres baszk konyha, az óceán nyújtotta, kiapadhatatlan kulináris lehetőségek, a halpiacok a vonzóak számomra.
Akit azonban ezek hidegen hagynának, – bár kétlem, hogy van ilyen, – azoknak még mindig ottvannak a hullámok. A szörfösök paradicsoma a környék. Itt rendezik évente a világ egyik leghíresebb, s Európa első számú szörfös rendezvényét, a Biarritz Szörf Fesztivált.
Sietni kell Biarritzba – mondják, írják sokan -, mert a város már nem a régi. Eltűnőben a nemesi elegancia, a régi idők ettiketje, a nyugodt békebeli hangulat. Másfajta vendégek jönnek, olyanok, akiket már hidegen hagy az elegancia, az illem. Lazák, s egészen mást keresnek az egykori halászfaluban, mint a XIX. század vendégei.
Én még megpróbálom felfedezni azt a békebeli hangulatot, amelyet Eugénia teremtett itt. Kíváncsi vagyok arra, ahogyan az óceán beférkőzik a városba, mindent és mindenkit uralma alá hajt. Kíváncsi vagyok a világítótoronyra, a szétdobált sziklákra, a Pireneusok távolból felbukkanó csúcsainak hatására, s a kikötőbe szorított halászházakra.
Szólok, ha indulok, tartsatok velem!
Ha tetszett a cikk és szeretnél velem utazni máskor is, akkor kövesd az Élet sója blog Facebook oldalát, ahol bejárjuk az egész világot, s megosztjuk a tapasztalatainkat.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: