Stájerország borrégiója, Graztól alig pár kilométerre Toszkána hangulatát idézi. Sorjáznak a szőlőtőkék a dimbes-dombos vidéken, a nap sugarai megcsillannak a birtokok házainak mázas tetőcserepein, s a Klapotetzeken (madárijesztőn) csattogtatja a szél a szélkakasokat.
Fotó: dr. Szalai Krisztián
Hangulatjelentés:
Grazból Leibnitz felé autózva helyenként már fel-felbukkannak a borrégió előfutárai, de igazi arcát akkor mutatja meg, amikor letérünk a szűk, emelkedőkkel nehezített és kanyarokkal tűzdelt útra Kitzeck felé. Már jóval a falu előtt érezni kezdjük, hogy különleges hangulatú tájon járunk. Bizonyára sokat jelent, hogy májusban érkezünk a vidékre, akkor, amikor még minden annyira egészségesen zöld. A szőlő már kihajtott, helyenként apró fürtök is ágaskodnak rajta, a gazdák mozgolódnak a sorok között, de a vidék mégis olyan csöndes, nyugodt. Erdők zöldje keveredik a szőlő zöldjével, s a tetők piros színével.
Fotó: dr. Szalai Krisztián
Kitzeckben a templom nyújtja kezét felénk, s segít eldönteni, hol is álljunk meg néhány fotó erejéig.
Fotó: dr. Szalai Krisztián
Egy öreg épület falán megpillantjuk a bormúzeum feliratot, de az ajtót zárva találjuk. A turistainformációban közlik, hogy sajnos a múzeum dél és két óra között nem látogatható. Szomorúságra semmi ok – mondja a kedves hölgy, van itt pár pincészet, látogassák meg azt.
Fotó: dr. Szalai Krisztián
Gyorsan ki is kötünk Schwarzék pincéjénél, amelyről kiderül, hogy igényes vendégfogadó is, klassz ökofürdő részleggel. A tulajdonos család hölgytagja büszkén kóstoltatja velünk fehér és rosé boraikat, miközben a táj szépségeiről mesél.
Legszívesebben vacsoráig maradnánk a ki tudja hány generáció óta borászattal foglalkozó család kis fogadójában, sőt még az éjszakát is itt töltenénk, de vár bennünket a stájer Toszkána legmagasabb pontja, amely egyben Európa legmagasabban fekvő szőlőjével is büszkélkedhet a maga 564 méteres magasságával. Kanyargunk a birtokok között, megállunk egy pillanatra a legmagasabb ponton és onnan nézünk vissza Kitzcekre, amelyet én a stájer Toszkána fővárosának neveztem el.
Fotó: dr. Szalai Krisztián
Tippek a vidéket felfedezőknek:
Kitzeck felé útbaejtettük Ehrenhausent, ahol egy mauzóleumot kellett volna keresnünk, de helyette ebbe a csodás kis kastélyba botlottunk.
Fotó: dr. Szalai Krisztián
Kitzeckből mi Deutschlandsberg felé vettük az irányt. A város nemcsak a híres Schilcher rosé borával, hanem tökmagolajaival, várkastélyával és hangulatos utcácskáival is elnyerte tetszésünket. A vár tövében jól lehet piknikezni, a vár múzeumában antik ékszerek, fegyverek, 3000 éves stájer üveg, s kelta emlékek találhatóak. A már messziről látható toronyból fenséges kilátás nyílik a környékre, a dombokra és a távolban emelkedő Alpokra (vigyázat! ebben az évben júliusig felújítás miatt zárva van). Bemerészkedtünk a várban található hotel aulájába is, de a szobákat csak fotón láttuk, ígényes, elegáns szállásnak tűnt.
Deutschlandsbergből Stainz felé autóztunk, ahol a palotává alakított egykori ágostonrendi apátság uralja a városképet. Az épületben található Ausztria legnagyobb vadászati múzeuma.
Fotó: A kastély weboldala. Sajnos saját fotónk nem sikerült. 🙁
Kihagytuk, bár biztosan kár volt, Kitzeck környékén a Wunsum-ot, Ausztria legnagyobb biolevendula ültetvényét.
S amiben már biztosak vagyunk: Visszamegyünk a stájer Toszkánába, visszük a kerékpárokat, hogy többet lássunk a vidékből, s megszállunk egy borászat fogadójában vagy valamelyik kastélyszállóban márcsak a borkóstolás miatt is.
Szívből ajánljuk a stájer Toszkánát, hiszen alig pár órára van Budapesttől! Jó utat!
Ha tetszett a cikk és szeretnél velem utazni máskor is, akkor kövesd az Élet sója blog Facebook oldalát, ahol bejárjuk az egész világot, s megosztjuk a tapasztalatainkat.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: