Élet sója

Balatoni csalásokról rántották le a leplet német tévések

A Kabel eins német televíziócsatorna Figyelem! Lerablás című műsorában a héten az egyik téma a Balaton volt. Hogyan vágják meg a turistákat a németek által is kedvelt magyar tengernél? Sajnos az eredmény nem éppen kirakatba való. Megvágják bizony, helyenként rendesen.

Éppen azon a napon, amikor a magyar sajtó beszámolt egy holland tévés stáb Váci utcai átvágást leleplező videójáról, s a budapesti taxisok BKK által megállapított túlszámlázásairól, akkor este felhív az egyik barátom, hogy azonnal nézzem a német Kabel eins adását, mert a Balatonról szól.

A helyszín Siófok (mondjuk én már ekkor tudtam, hogy ez nem jól kezdődik, de ez csak az én személyes hozzáállásom).

A német stábot nem csupán az árakkal, hanem a forint-euró átváltásokkal vágták át. Volt olyan siófoki étterem, ahol 250 forintért váltották az eurót. Így gyorsan megugrott az eredeti számla pár ezer forinttal.

A legjobban azonban akkor akadtak ki, amikor szabadstrand hiányában fizetős strandra léptek be. Nem vihettek be ételt-italt, mire béreltek egy-egy nyugágyat hirtelen a négyfős csapatnak 32 eurója ment el. S még ekkor szomjasak és éhesek maradtak.

Lehet most azzal jönni, hogy Németországban jól keresnek és miért akadnak fent ezen? Nos azért, mert ennek az egész siófoki partszakasznak lehúzós szaga van. Ahogy a taxis dolognak, vagy a Váci utcai éttermek számlázásainak is.

Miért él még mindig az a szemlélet, hogy ha a turista jön, ráadásul nem beszél magyarul, akkor azt azonnal le kell nyúlni?

Miért nem lát a vendéglátós, a strand üzemeltetője, s úgy általában a magyar szolgáltató a szezonon túl?

Hosszasan lehetne belekezdeni a gazdasági és jogszabályi tényezők felsorolásába, amelyek arra késztetik a magyar vállalkozót, hogy ügyeskedjen. Na de nem ügyeskedne akkor, ha olyan gazdasági környezet lenne, amelyben minden szabályosság ellenére tisztességes haszonra tehet szert? Sajnos az a véleményem, hogy akkor is ügyeskedne. Sokat hallok olyan magyarokról, akik Németországban is éppen olyan stílusban vezetik a vállalkozásukat, mint magyar földön vállalkozó honfitársaik.

Egyetlen turista sem szereti, ha átvágják, s egyre többen ennek hangot is adnak. Ma már pillanatok alatt lehet közölni a fél világgal, ha valami valahol nem tetszett. S azt hiszem, hogy fontos is a véleményalkotás a megfelelő hangnemben.

S akkor mégis egy egész partszakasz átvágja a turistákat, köztük a németeket a Balatonnál?

Nem hagyják ám magukat! Itt van ez a műsor, amelynek igen jó kis nézettsége van, s amelynek a végén bizony arra inti a turistákat a műsorvezető, hogy ha már Siófok, akkor semmiképpen sem a parton egyenek, hanem a vasút déli oldalán, mert ott még találni tisztességes helyeket. S inkább menjenek arrébb pár kilométert egy szabadstrandért, ahol ugyanahhoz az élményhez olcsóbban juthatnak hozzá.

S a németek meg is teszik, mert nagyrésze szeret spórolni, megnézi mit vesz és mennyiért.

Hiszem, hogy számtalan olyan vállalkozás van a Balatonnál, amelynek célja a minőségi ellátás, s nem játszanak tisztességtelen kártyákkal, de rájuk is rossz fényt vet sajnos az a néhány, amely átvágja a turistát.

Mindenki minden fórumon arról beszél, hogy milyen csodálatos dolog a gyerek, a szülőség, s közülük néhányan beülnek az autójukba, elmennek a saját vállalkozásukba és ott elfelejtik, úgy kellene vezetni azt a céget, hogy majd a gyermekeik továbbvihessék, s a mostani vendégeik gyermekei is szívesen járjanak oda. A hosszútávú gondolkodás sajnos Magyarországon nem megy. Holott csodálatos, több generációra visszanyúló vállalkozásokat látok Svájcban, Németországban, s persze jónéhányat már Magyarországon is. Lassan elmúlik már az az idő, amikor a szocializmusra lehet hivatkozni, felnőtt már azóta egy generáció, s nekik kellene most megalapozni a jövőt. Nem gondoljátok?

Ha érdekel a Balatonról szóló műsor titeket, akkor itt megnézhetitek, az első részben prágai lenyúlásokat láthattok és azután jön a Balaton, majd a végén Bécs turista lehúzó koncertjeiről van szó.

Fotók: pixabay.com

 

Ha tetszett a cikk és szeretnél velem utazni máskor is, akkor kövesd az Élet sója blog Facebook oldalát, ahol bejárjuk az egész világot, s megosztjuk a tapasztalatainkat. 

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!