Hazajöttünk úgy a francia Riviéráról, hogy nem néztük meg a legnépszerűbb, a legattraktívabb, s legépebben maradt középkori falut, Saint Paul de Vence-t, annak ellenére, hogy mindössze 5 km-re laktunk tőle. Miért is?
Nem akartam megnézni Saint Paul de Vence települést, mert lépni sem lehet soha a turistáktól a szűk utcákon. S különben is, a túl népszerű helyek elveszítik a varázsukat, telenyomják őket gagyi turistacsalogató áruval, az éttermeik közepesen rosszak, s csak egy csalódás az egész. Nekünk pedig annyira tetszettek a Côte d’Azur csendes helyei, szigetei, kis hegyi falvai, hogy nem ronthatjuk el egy kirakatfaluval.
Fotó: dr. Szalai Krisztián
Hazajöttünk, s még kísértést sem éreztünk arra, hogy bekanyarodjunk az útra, amely mellett naponta eljártunk. Aztán újra a Riviérán találtuk magunkat, ahol azon kezdtem kapni magam, hogy minden nap Saint Paul de Vence felé tekintgetek, mint Éva a Paradicsomban a tiltott gyümölcs felé. S a nő ugye nem olyan erős jellem, tudjuk az alma óta, no meg a tiltott gyümölcs mindig finomabb, mondják a bölcsek, így hát én is Éva sorsára jutottam.
S mikor, ha nem az éj leple alatt követne el “bűnt” az ember lánya? Fogtam az autó kormányát és már kanyarogtunk is a híres Saint Paul de Vence felé úgy este 10 tájékán. Egyre nagyobb izgalmat éreztem, ahogy az esti fényekkel kivilágított domb felé közeledtünk.
Fotó: dr. Szalai Krisztián
Az az érzésem támadt, mintha a falu, amely egy magaslatra épült – nem véletlenül, a középkori védekezés célszerűségéből – csak éppen egyensúlyozna ott fent. Mint, amikor sok-sok ember menekül fel egy hegyre a közelgő árvíz elől, egymásba kapaszkodnak, majd újabb emberek próbálnak még hozzájuk kapaszkodni. Víziómat bizonyára az előítéleteim alkották, s attól tartottam, hogy nekem is emberekbe kapaszkodva kell majd átvergődnőm az egyik várkaputól a másikig.
Ugyanis Saint Paul de Vence egy vár, azaz egy erődítménybe zsúfolt falu, azaz egy körülbástyázott falu. 🙂 Szóval mi is?
Nos a középkori falu volt előbb, azután jött a körbebástyázás, majd jöttek azok, akik irigyelni kezdték az ottlakókat, hiszen a Földközi-tengerre pazar panoráma nyílik – állítólag, én este nem láttam -, majd jöttek azok, akik éppen ilyen hangulatot akartak művészetük kifejezéséhez (Matisse, Chagall, Picasso, Braque, Léger, Calder), később csatlakoztak azok, akiket a középkori falvakban a pétanque-ozás nyugtatott meg két filmszerep között (Simone Signoret és Yves Montand, Sophia Loren és Lino Ventura), s végül azok, akik az előzőek alkotásaiból nyitottak galériákat. Így lett az egykori középkori faluból a Riviéra legnépszerűbb települése.
Fotó: dr. Szalai Krisztián
Azért kellett hozzá valami még. Valami, amiért én mégis bekanyarodtam ide.
Este lévén, a várkapu közelében, az utcán tudtunk parkolni, alig kellett pár métert gyalogolnunk, hogy bejussunk a faluba (azt mondják, hogy napközben kilométerekkel arrébb is alig találni parkolót). A falak ölelte kis utcákon senki nem járt. Időnként egy-egy macska árnyéka suhant el mellettünk, a sárgás lámpák fénye szinte filmbélivé varázsolta a helyet. Míg férjem fotózott én a galériákat jártam végig. Zárva voltak ugyan, de kivilágítva, óriási kirakatokkal mintha csak beléptem volna világukba. Egy-egy mű csodálata közben fejem fölött francia filmek történetei szűrődtek ki az emeleti lakások nyitott ablakain. Imádnivaló volt, ahogyan összekeveredik minden, ami Saint Paul de Vence-t Saint Paul de Vence-é tette.
A középkori házak, az egyenetlen köves utcák, a bekúszó tenger illata, az étteremek teraszán borozgató emberek, az itt alkotó művészek ihlete és annak kifejezése, a filmsztárok kiengedett fáradt gőze, s az egész együtt, a falu charme-ja.
Anélkül róttuk az utcákat, hogy valakivel is találkoztunk volna, s mégis találkoztunk mindennel, ami francia. Éjfélt ütött a középkori torony harangja, s én tudtam, hogy ez volt a legédesebb tiltott gyümölcs, amelyet a Riviérán elfogyaszthattam.
S hogy mi is a titkos tippem Saint Paul de Vence-hez? Hagyjátok a csudába a fantasztikus kilátást a tengerre innen, az máshonnan is csodás, ide gyertek este 10 után, vagy még később, ha élvezni szeretnétek Saint Paul de Vence charmeját! Legközelebb mi a hajnali Saint Paul de Vence-t vesszük célba, ha a Riviérán járunk.
Ha tetszett a cikk és szeretnél velem utazni máskor is, akkor kövesd az Élet sója blog Facebook oldalát, ahol bejárjuk az egész világot, s megosztjuk a tapasztalatainkat.
Örülök, hogy tetszett a cikk, imádtuk a várost éjjel, próbáltuk a fotókon visszaadni! Remélem sikerült! Üdv Tünde
Ismét gazdagabb lettem egy élménnyel, bővült az ismeretem. Csodaszép fotók! Boldog vagyok,hogy részese lehettem!