Élet sója

Összekötődik Dánia és Ciprus 2017-ben

A több ezernyi kilométer, az időjárási különbségek, s a teljesen különböző történelmi és gazdasági tényezők ellenére 2017-ben mégis lesz valami közös Dániában és Ciprusban. Ők ketten adják Európa Kulturális Fővárosait, Aarhust és Páfoszt.  Sok-sok városnak szerzett már 1985 óta hírnevet ez a program, s sokaknak sikerült ezáltal saját kulturális életét is megújítania. Szeretem minden évben… Tovább »

San Sebastián minden értelemben boldoggá tesz

Donostia, ahogy a baszkok San Sebastiánt nevezik elbűvölő óvárosával, hihetetlenül kék tenger mellett elnyúló, homokos partszakaszaival, állandóan nyitvatartó bárjaival és csillagos éttermeivel minden látogatóját a mennyországba röpíti.  Az élvezetek városának, az enni szeretők Mekkájának is nevezik a lengyel Wroclaw mellett 2016-ban Európa Kulturális Fővárosa címet viselő spanyol, tengerparti várost. Aki a várost körbeölelő három magaslat… Tovább »

Mivel tehetnéd ízesebbé 2016-ot?

Az ízek, az utazások, a szerelem, a házasság és a kultúra, ami az élet sóját adja – tartom ezt évek óta. Minden új évet azzal kezdek, hogy megvizsgálom az előzőt, vajon elég sós volt-e!? S ahol kicsit ízetlennek érzem, ott új célokat tűzök ki. A 2016-os évre most olvasóimnak is azt ajánlom, hogy vegyék számba,… Tovább »

Lennél-e külföldi turista a hazádban?

Utazunk, bejárjuk a világot, turisták vagyunk. Csak néhány napra érkezünk a nagy gondossággal kiválasztott úti célunk helyszínére. Ez alatt a pár nap alatt megpróbáljuk megnézni a legfontosabb látnivalókat, kipróbálni a helyi kulináris csodákat, megismerni lakóit, s messzemenő következtetéseket levonni a helyről, ahol járunk. Figyelmeztetjük magunkat, hogy ez persze felületes ismeretség, mert hogyan is van az… Tovább »

Határtalan élmények Ausztriában

 Kevés olyan ország van, amely elmondhatja magáról, hogy az év bármely szakában, időjárástól függetlenül tudja turisták millióit szórakoztatni. Ausztria azonban éppen az az ország, ahová teljesen mindegy, hogy mikor utazunk, határtalanok a lehetőségeink.  Ha Ötzi, a jégbefagyott 5000 éves ember nyomába szegődünk és meghódítjuk a hegyeket, vagy a fehér arany, a só útját járjuk végig… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!