Élet sója

Lebontásra váró épületet foglaltak el művészek

Terjed a világban egy új művészeti projekt, amelynek keretében lebontásra váró épület művészek által még utoljára tündökölhet. Nemrég közvetlen közelről figyelhettem meg egy ilyen kezdeményezést a Bodeni-tó mellett, ahol az alkotások egy része meghatott, elgondolkodtatott, vagy szórakoztatott. Aki bontott vagy bontatott már le épületet azt biztosan megérintette az épület elsuhanó múltja. Lakóinak élete, esetleg halála, családi… Tovább »

Összekötődik Dánia és Ciprus 2017-ben

A több ezernyi kilométer, az időjárási különbségek, s a teljesen különböző történelmi és gazdasági tényezők ellenére 2017-ben mégis lesz valami közös Dániában és Ciprusban. Ők ketten adják Európa Kulturális Fővárosait, Aarhust és Páfoszt.  Sok-sok városnak szerzett már 1985 óta hírnevet ez a program, s sokaknak sikerült ezáltal saját kulturális életét is megújítania. Szeretem minden évben… Tovább »

Az alkotás és a pusztítás olasz fellegvára

“… a Szentháromság Hídja. Számomra ez a legszebb híd a világon. Talán, mert fiatalon jártam ívei fölött. Talán, mert e híd kőpárkányára hajolva értettem meg először sorsomat.” – írja Márai Sándor a 30-as évek végén. Van úgy, hogy egy várost, egy országot, egy vidéket azért keresünk fel, mert mindenki oly sok jót mondott róla. Van úgy,… Tovább »

Próbáld ki a vízen járást Észak-Olaszországban!

Az észak-olasz vidék egyik varázslatos taván, a Lago d’Iseo-n ezen a nyáron bárki megtapasztalhatja a vízen járás élményét a híres csomagolóművész, Christo nagyszabású projektjének “A lebegő gátak”-nak köszönhetően.  Christo és felesége, Jeanne-Calude nevét az elmúlt évtizedekben olyan hangzatos és monumentális projektek kapcsán hallhattuk, mint a berlini Reichstag vagy a párizsi Pont Neuf becsomagolása, sáfrányszínű kapuk a… Tovább »

Hűsítő hullámok

Itt a nyár, s te elképzeled, ahogyan a hűsítő hullámok elérik a testedet, lehűtenek, magukkal viszik a bőröd forróságát. Lebegsz és élvezed ahogyan a víz játszik körülötted. Eszedbe jutott már, hogy ezt az érzést, milyen jó lenne hazavinni? Amikor az iroda forróságában, vagy a konyhában vagy, mennyire jó, ha csak egy pillantra is, de újra… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!